A darabáru horganyzásra vonatkozó EN ISO 1461 szabvány az acélalapanyag vastagságokhoz rendeli hozzá a horganybevonat megkívánt minimális vastagsági értékekeit. Például 6 mm-nél vastagabb acélszerkezet esetén a horganybevonat átlagos vastagságának minimális értéke legalább 85 µm (1 µm = 1/1000 mm) kell, hogy legyen.
A szabványban megadott minimális értékeket a gyakorlatban mért vastagságok sokszor lényegesen, általában 20-40%-kal is meghaladhatják. Ez a tervezők számára járulékos biztonságot is jelent, mivel a védelmi időtartam hossza arányos bevonatvastagsággal. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor erősebb korróziós igénybevétel (pl. ISO 9223 szabvány szerinti C4 osztálynak megfelelő), vagy rendkívül hosszú védelmi időtartam követelménye (˃ 70 év), ilyenkor a szabványban előírtnál akár 2-3-szor vastagabb horganybevonatok is szükségesek lehetnek. A horganyzó és a megbízó között erről megállapodást kell kötni, a gyártónak pedig ehhez megfelelő acélminőséget kell választani, egyúttal ez a követelmény a horganyzónak jelentős többletköltséget okoz.
A bevonatok várható korróziós élettartamának pontos meghatározása nem könnyű és időigényes feladat, az egyes alkalmazási területek között helyszíntől függően a korróziós hatások tekintetében lényeges különbségek lehetnek. De tapasztalati eredmények alapján mód van arra, hogy a különböző osztályokba sorolva a várható hatásokat megkapjuk az átlagos korróziós rátákat (makroklíma hatásai). Erre vonatkozóan, rövidtávú hatásoknál az MSZ EN ISO 14713-1 és ISO 9223, hosszú távú igénybevételeknél (˃10 év) pedig az ISO 9224 szabványok adnak hasznos és hiteles információkat. Mivel a darabáru horganyzást célszerű hosszú távra alkalmazni, ezért az utóbbi szabvány használata ajánlott.
